6. rész:

Különbségek jó és gonosz között

Shendra előszeretettel használta új nevét, a Xssaullyt. Teljesen véletlenszerűen választott áldozatokat sötét küldetéseihez. Gonosz mestere, Mr. Rex néven irányította az ifjút. Xssaully feladata volt, hogy kardélre hányjon gyenge személyeket és a kis gömbbe elszívja a lelküket.

Egy ilyen alkalommal nem csak egy kóborló, gyenge fiatalt, hanem egy egész útszéli ivót szemelt ki. Öltözéke változott, mióta elszökött az arénából. Sima elfek szőtte inget és nadrágot viselt, ezüstacél vállvédőkkel és övvel, amik kisebb mágiát rejtettek. Felcsatolt loroni nemez, – egy Lororuin királyságából származó anyag – mellvédője megóvta minden szúrástól és vágástól, biztosabban, mint a vas.

Az ivóhoz érve, lehúzta az út mocskát csizmatalpáról a színevesztett sárlehúzón. Torkát köszörülve belépett, mire odafordultak a bent lévők, hogy megnézzék maguknak. Utazóköpönyegének fekete kámzsája árnyékolta az arcát, úgy tekintett körül a helyiségben.

– Fegyvereket kötelezően leadni, itt bent nincs balhé! – förmedt rá az ajtónálló.

Shendra felé fordította fejét, lehántotta kámzsáját és csak szélesen vigyorgott. Az őr furcsán nézett rá, de nem telt sok időbe, Shendra egy villámgyors mozdulattal függőlegesen átmetszette a torkát rövid pengéjével. A többiek riadtan hőköltek hátra. Egypár bátrabb és főleg részegebb fickó megpróbált nekirontani, de hamar levágta őket is előhúzott hosszúkardjával.

A bent lévő népet mardosni kezdte a Xssaully Shendra árasztotta rettegés. Izgatottságtól túlfűtve gyilkolta le a kocsmát. Halálhörgés hallatszott a feldúlt asztalok és székek közt. Alig maradt épen korsó vagy pohár, a falak mentén végigfüggesztett lámpások leverve, kihunyva, illetve vöröslő cseppekkel borítva pislákoltak. Lehetett vagy tíz-húsz halott is. Egyikük a kitört ablak párkányán lógott ki, ahogyan menekülése közben érte a halál.

A felszolgáló lány azonban sikeresen el tudott rejtőzni a szebb napokat is látott pult mögött. A helyiségben lévők feje fölött lebegve a varázsgömb mohón szívta magába a frissen elhunytak lelkeit. Az undok eljárás pedig téli hideget hozott az ivóba. Zúzmara rajzolódott ki az üvegeken s dér a poros fapadlón. A lélekgyűjtő csak állt a gömb mellett és figyelt az esetleges neszekre. A lány két kezével fogta be remegő száját, magában imádkozva az istenekhez a napfelkeltéért s a rémálom véget éréséért.

Túlvilági motyogás és halk sistergő suttogás törte meg a csendet, de nem jöhetett a fiúból. Nem, ez valami más volt. A rejtőzködő leány erősen rémült volt, de kíváncsisága egyre vészjóslóbbakat sugallt. Vett egy mély, halk sóhajt és félszemmel kikukucskált a bárpult mögül. Letette a földre kezeit, nem hitt a szemének. Minden véres volt, de a gyilkos eltűnt. Már-már kezdett megnyugodni kicsit, mikor torokköszörülést hallott a háta mögül. Kétségbe esett arccal, lassan fordult meg, hogy megnézze a hang eredetét. Sejtette, tudta, hogy a gyilkos az, mégis egy sorstársában reménykedett.

Xssaully állt fölötte félredöntött fejjel és enyhe, csitító mosollyal, mintha minden rendben lett volna. Szempillantás alatt torkon ragadta a lányt és a levegőbe emelte. Szegény teremtés lábaival kapálózott és kezeivel ráfogott a fiú csuklójára, hogy eressze el, de az nem tette.

– He-he… A csinos arcú kis felszolgáló - suttogta gonoszan a lélekgyűjtő. – Csak nem hitted, hogy életben hagylak, mikor belépésnél megjegyeztem az összes arcot?

Könny csordult végig a lány orcáján. Sírva nyöszörgött, nem jöttek szavak a szájára. Megérezve gyomrában a hideg fémet már csak a halálsikolyát hallatta, bezengve a teret.

– Jól van, kedves tanítványom – mondta Mr. Rex már egy távolabbi sziklaszirten Xssaullynak. – Új feladatot kapsz, miszerint gyűjts be három erősebb lelket! Az egyik egy élő, a másik egy élőholt és a harmadik egy külvilági lélek kell, hogy legyen!

– Mennyit kell még értelmetlenül ölnöm, mester? – kérdezte hidegen a fiú.

– Ez a végső küldetésed az átalakulás előtt. És aztán tiéd lesz a világ! Az élővel kezdhetnéd ott is – válaszolta rekedtesen Rex, azzal rámutatott a hegy aljánál épült városra. Bár erődje, vára nemigen volt, több magas torony is kiemelkedett a házak közül.

***

Amíg a gonosz páros munkálkodott, hőseink is keményen készültek a jövő megpróbáltatásaira a Fehérszarva-hegységben.

Aramil ügyesen vette az akadályokat, amik az egyensúly fejlesztésének kíséretében jelentek meg. A rönkön állást felváltotta a kötélállás s amazt a hálón, kötélpályán mászás. Elf vérének köszönhetően ügyessége emberfelettinek számított s egyre jobban ment neki a kötéljárás is egyik szikláról a másikra. Magas, vékony oszlopokon való gyakorlatozás követte az előzőeket s Razor egyre csak hajtotta a fiút.

– Kitartóbban kölyök, gyerünk! – mondogatta az öreg nap, mint nap.

– Próbálom sensei… Igyekszem-igyekszem… – válaszolta általában kimerülten Aramil.

Az egész éjszakát fél lábon ácsorogva töltötte az oszlopon, majd másnap a mester csak annyit mondott: - Másik láb!

Az egyensúlyozás gyakorlása után kezdetét vette a fizikai határok feszítése. A dodzsóban mindenféle fémből és fából készült eszköz állt rendelkezésükre. Mind az edzéseket, gyakorlatozást és az előrevetített küzdelmek bemutatását szolgálta. Aramil eleinte a fából készült pörgő-forgó harci szimulátorokon gyakorlatozott, hogy izmai szinte szakadásig feszültek.

Ahogy egyre inkább fejlődött, egyre durvább, keményebb eszközöket használt, mint amilyen a fémből készült penge. Többféle halálos akadálypályán át jutott el arra a szintre, hogy Razor egy, a templomtól kívül eső feladatot adott neki.

Keresztül az egész Fehérszarvas-hegységen át kellett cipelnie két, rúdra akasztott vízzel teli vödröt. Mindezt a vállán hordozta éjt nappallá téve, kissé megrogyva már, a legmagasabb csúcsok egyikének talpához ért. Izzadtsága kikristályosodott s lehelete is látszódott. A környező hágók mind fehér sapkát viseltek már.

Előtte egy furcsa, szoborszerű tárgy pihent némán a sziklában. Kicsit hasonlított egy kő totemhez, de csak egyetlen yin yang jelképet faragtak bele. Tetején mély lyuk tátongott, az alját se lehetett látni. Aramil a fejében Razor hangja derengett fel, oly valóságosan, mintha mellette állna:

– Fogd a vödröket és öntsd belőlük a vizet a "yin yang kútba"! – Aramil sejtette, hogy az öreg telepátiát használ ehhez a kommunikációhoz.

Ő maga képtelen volt erre a misztikus beszédre, de pontosan végrehajtotta a feladatot. Ahogy az utolsó csepp is beleesett a kútba, újabb telepatikus üzenetet kapott a mestertől.

– A kútból fel is kell húzni valamit – folytatta a mester. – Ez esetben nem vizet, hanem energiát fogsz felhúzni. Vödröd és köteled pedig a saját ki-energiád legyen!

Kicsit meglepte ez az utasítás, ámde nekikészült, hogy ki-energiájával valami módon kinyerje a kút tartalmát. Kezeit a keskeny kút nyílásába tette és becsukott szemmel koncentrált. Azt képzelte, hogy kezein keresztül kötélszerűen leereszti a ki-t és azon át feljön majd a várt dolog. Gyakorlatban persze ez sem ment könnyen, de végül sikerült. Aramil érezte, hogy karjain végigáramlik az életerő és fáradtsága egy szempillantás alatt semmivé foszlott.

Egyből képesnek érezte magát arra, hogy még egyszer végigcipelje a teli vödröket. De Razor ekkor újabb feladatot suttogott Aramil fejébe.

– Mássz fel a csúcsra, de hogy ne legyen egyszerű dolog, a kezedet nem használhatod!

Aramil kicsit gondolkodott, aztán végül is eszébe jutott a megoldás. Nemrégiben tanult jó néhány új technikát a nindzsa tanok közül. Ezek egyikét "pókjárásnak" vagy "póklábaknak" nevezték. Hatására az árnyak útját járó harcos képes lett a falakon járni, akár függőlegesen is. A nindzsa technikákat különleges kézi mozdulatokkal, illetve némelyiket utánzott hangokkal kellett aktiválni, eltérően a varázslók és mágusok esetenkénti hosszas igekántálásától, illetve a papok zsolozsmázásától. A kézjelek által jobban összpontosult a spirituális energia a testben, azon belül is a csakrákban. Az erdőkerülők kevés mozdulatot használtak, mikor segítségre szólították a természeti erőket, így kellett némi gyakorlás Aramilnak, hogy fordítva alkalmazza ezt a misztikus tudást.

Eleinte lassabban indult neki a sziklafalnak, nem érezte még teljesen magáénak az újféle mágiát, így annak hatóidejét sem. Erősen koncentrált, apránként haladt, hisz egyik talpának kötelezően érintenie kellett a felszínt, ha nem kívánt lezuhanni. Izmai roppanásig feszültek, ha eltolta magát a felülettől, pláne, mikor fel kívánt egyenesedni. Szerencséjére a hegyoldal sem volt teljesen függőleges. Számtalan kiálló kő szolgált lépcsőként a feljebbjutáshoz. Kezét hátrakulcsolva tartotta, hogy véletlenül se tudja megszegni a harcmester előírásait.

Csak mászott felfelé meredek útján a fiú, sötétlilába fordult ajka, kipirosodott orcája s dér képződött orrcimpái peremén. Kissé elfáradva érte el a sziklafal tetejét, de tudta jól, nem állhat meg pihenni mielőtt meg ne szárítkozna, máskülönben utoléri tüdőgyulladás. Miután ezzel megvolt, mellkasát dörzsölgetve igyekezett megfelelően felmelegedni. Odafent a csúcs laposan terült el előtte. Ekkor nézett körül elsőként a feladat befejeztével s pillanatnyi megdöbbenésében fel is hagyott minden mozdulattal.

A sziklafalon felkapaszkodva, illetve „felsétálva”, Aramil egy simára csiszolt, néhol hófoltos szabadtéri küzdőterületre ért. A kő felszínébe faragva kusza jelképek, úgy nevezett mantrák húzódtak körköröse. Közepükön ott állt Razor botjával a kezében, és odakiáltott Aramilnak:

– Készülj, ifjú tanítványom! – Aramil a felhívást követően már sejtette, hogy küzdelem következik. – Most átlépünk a következő szintre! Itt már rendes ellenfeleid lesznek!

Aramil közelebb lépett mesteréhez, és Razor példáját követve felvette a küzdőpozíciót. Néhány percig csak fürkészték egymást… Aztán egyszer csak a fiúnak elege lett a várakozásból. Támadást kezdeményezett mestere ellen, tudta, hogy gyorsnak és átütőnek kell lennie, mert valószínű, hogy Razor sebesen fog ellen támadni. Az ifjú fél-elf csatakiáltást hallatott, majd jobb híján öklével lecsapott. Spirituális és fizikai ereje már akkora lett, hogy az ütés elől kitérő Razor alatt berepesztett a sziklás talaj a kontakt során. Razor gyorsan odébb gurult, s ahogy felállt, botja már az ég felé emelkedett. Szemmel láthatóan áramlott a fegyver körül a ki energia.

– „Most jön az ellentámadás” – játszódott le Aramil fejében.

Másodpercek alatt lezajlott a mester visszavágása. Botját lecsapta a földre és ezzel egy három ember nagyságú ki-hullámot indított el. Az feltépkedte a köves földet és durván felöklelte az előle elugrani készülő fiút.

A mester mögött eddig ismeretlen, kopasz fej bukkant fel. Valaki szintén megmászta a lesimított ormot, ám a most érkezett szerzetesen nem látszottak a fáradtság jegyei. Kedves mosollyal biccentett a harcmesternek s odasétált a magához tért ifjúhoz. Aramil csak hevert a földön, miközben Razor rábökött segédjére, ki immár ott gubbasztott a földön fekvő fejénél.

– Örvendek a találkozónak, ifjú nindzsa – köszönt enyhe mosollyal a szerzetes. – Én leszek az edző társad, ne fogd vissza magad, én sem teszek másképpen.

Aramil felemelte karját és hüvelykujjával mutatta, hogy minden rendben.