Jelentés egy rajtaütésről

- Egyszerűen nem lehetett vele bírni, nem lehetett neki ártani… Bármit is tettünk ellene, láttam, ahogyan mozog és mindent elkerülve egyre közelebb és közelebb ér… Tejfehér csíkként suhant, sokszor, mintha egyszerre lett volna két helyen. Nyissz-nyassz és az őrvezetőnk feje és teste két vonalban lecsúszott a lábairól. Aztán szépen módszeresen következett Henrik, aztán a mágus – valami Ipfess nevű, nem igazán ismertem – s végül levágta a két melákot is, Robot és Maludot – mesélte történetét egy csapzott, sár lepte szakállú fickó, kinek sápadt zöld derengésben úsztak fókusztalan szemei. Immár nem mutatkozott benne sok élet, kelletlenül, egyenletes hangszínben számolt be csapatának ...

Kőzet az Ürességből

Hajnalodott még, amikor az egyedi, égzengető durranást követően valami egyre csak közeledni hallatszott. Rögtön kipattant a szemem s a paplanomat félredobva kiugrottam Yóra, a kedvesem mellől. Füleltem egy kicsit, hogy tudjam, melyik ablakhoz siessek. A keletihez rohantam, Yóra ekkor már ült az ágyon és aggódó pillantásokkal követett.

Szerencsére magasra, majd' a mennyezetig ért az ablakunk, így végig kísérhettem az aláereszkedő, égi jövevényt egészen, amíg el nem veszett a horizonton, a magas dombok mögött. Izzott az alja, akár egy magmás meteor bensője, körülötte fátyolos szalagokká lettek a felhők, amiket magával rántott leszállása közben.

– Vaerith! Mi történt, drágám? – szólított meg ...

Mágusköztársaság

2. Fejezet:

Az északi

John Marble üres tekintettel bandukolt végig a fogadó pultjától a legtávolabbi sarokban állt asztalhoz, amit magukévá tettek, mikor beléptek egy órával ezelőtt. Nehéznek érezte lábait, pedig a magas havat már felváltotta a latyak áztatta, néhol nyikorgó bükk padló, és mégis. Olyannyira nehezedett reá a közelmúlt vesztesége, hogy fárasztónak érezte sóhajtani is. Tompán hallotta maga körül a benti lármát és egészen a széke kihúzásakor vette csak észre, hogy sebesült keze ökölbe szorítva remegett.

Miután poharát lehelyezte a fába karcolt ábrára, lehuppant Korythtal szemben. A szürke elf mindaddig a magával szembefordított, levetett sisakját vizsgálgatva merengett, ...

A sötét erdő mélyén

Korokkal ezelőtt történt, mikor még nem nyúltak égig a városok, a sűrű rengetegek misztikus népeket rejtettek s a titánok haragosan nézték a világot meghódító halandókat - mesélte fiatal hallgatóságának az idős szellemigéző, Bartarez.

Sokféle gyermek ült előtte a puha füvön, erdei elf, ember, egy pöttöm félszerzet és néhány hozzá hasonló, bundás kisember. Szőrük az ősz színeibe öltöztette őket s ábrázatuk valamelyest egy mackó és egy mosómedve keverékére hasonlított leginkább.

Raffynusoknak hívták ezeket a törpök magasságával és szélességével bírt teremtéseket. Az idős, vörösréz és gesztenye bundájú Bartarez népének bölcs képviselője volt, rengeteg másik erdei s ...