*Goblinok létrejötte*

Garaghos istenség teremtette meg őket, mint hozzá hű aprónépet, hogy kezüket, lábukat törjék a hatalmas erejű atyjukért. A serény kis lények testét sárból, agyagból és az ezekkel belekerült növényekből, gombákból és kártevőkből öntötték Garaghos kaotikus kohójában. Felélesztésükhöz pedig az isten oly kicsiny lelket adott csupán, hogy alig tudtak mászni kreálmányai. Mérgében Garaghos agyonzúzta a legközelebbi orkot (káosz orkot) s annak lelkét és vérét is a feltápászkodó apróságok legelsőinek adta. Mikor aztán úgy tűnt ettől erőre kaptak, gyorsan összezúzott még két orkot és a húsukat is új szolgálóinak vetette. Goblinoknak keresztelte őket s rájuk üvöltött hosszasan. Garaghos sziklákat roppantó bődülése áldást hordozott az istentől s a goblin nép megerősödött, miközben beleremegett.

Ezt követően, ahogy Garaghos tapasztalta, az aprónép alig pihenve, látszólag el nem fáradó végtagokkal bírta a munkát. Fürgék voltak és ravaszul végrehajtottak minden rájuk rótt feladatot, noha nem is büszkélkedhettek akkora fizikai erővel, mint nagy-testvéreik. Igen ám, de Garaghos pont egy káoszmágiában jártas ork vérét adta anno kis kedvenceinek s úgy esett, a goblin faj bizony affinitást mutatott a mágiahasználatra. Habár nem lettek volna képesek maguktól használni, Garaghos észrevette, amikor egyikük mágikus kitörést idézve elő véletlenül, megvédte magát egy csapat orktól, akik bántalmazták.

Narvly, az első ork sámán (aki káosz ork volt még, de már elkezdte elrendezni magában a kavargó elemeket), odaállt Garaghos elé és inasoknak kért egy csapat goblint, mondván, az idő alatt megpróbálja előásni az aprónép szunnyadó képességeit. Megkapta a lehetőséget és elvonult újdonsült kis kompániájával. Habár Narvly türelmesen próbálta nevelni, tanítgatni a kis inasait, a goblinok meglehetősen nehezen használták fejüket, ha tanulásról volt szó. Emellett igen rövid-életűeknek számítottak, tekintve, hogy az orkok, főleg a káosz orkok, sok évszázadot, sőt akár ezer évet is megéltek gond nélkül. Evvel ellentétben a goblinok közel hatvan éves korukra már elpusztultak vagy elgyengültek az öregségtől. Az öreg sámán kudarcot vallott a goblinok betanításával, mivel túlságosan keveset fogadtak be a számukra hosszú idő alatt. Azon goblinok, melyek megokosodtak s elsajátították a sámánizmus alapjait, azok vénségükre tették.

Rakarotok, az agg goblin azonban elég erőt vételezett az elemektől, hogy az éj leple alatt ravaszul elosonjon Narvlytól, fellázította a legtöbb goblint és elszöktek munkáltatóiktól. Az orkok nem tartották fenyegetésnek a goblin hordát s csak nyersanyag pocsékolásnak ítélték volna, ha csatára kelnek kicsiny szolgáikkal. Így hát Rakarotok, aki ekkor főnökké avanzsált, még sámán tanainak felhasználásával elkalauzolta a hordát a sűrű, vad dzsungel mélyének egy élhető részére. Sajnálatára nem sokkal eztán meghalt kora miatt s nem tudta átadni a sámánizmus ismereteit az aprónépnek.

E horda később ugyan több törzsre is szakadt, de teljesen elvadultak s rengeteg elpusztult közülük csupán a környezet veszélyei miatt.

*Vad goblinok*

Habár ork gazdáik nem voltak túl kedvesek és gondoskodóak az elsődleges goblinokkal, legalább dolgos és ügyes lényekként éltek, fejlődtek. Igazi vezetők nélkül azonban primitív közösségeikben teljesen elállatiasodtak az érák lefolyása alatt. Akik találkoztak velük a túlburjánzott erdőségekben, vad goblinoknak nevezték őket. Hegyes kis agyaraikkal szárazföldi piranha rajként rágták le a húst, kezdetleges csapdáikba esett prédáikról. Karmok fejlődtek csontos ujjaikon s megnyúlt karjaikkal fürgén szaladtak fel a fákra. Eszközeik visszafejlődtek velük együtt. A negyedik korig kövekkel és botokkal hadakoztak, esetleg a kettő összetákolásával. A föld alatt élő törzsek territóriumuk védelmezése közben összetűzésbe keveredtek a törpe bányászokkal, akik ez időben széledtek szét klánjaikra s mind otthont keresett magának.

A Druftollusz klán volt az első, minek tagjai csatározni kezdtek a vad goblinokkal, hamar levágva őket megmunkált fegyvereikkel s vértjeikben. Undok szörnyfajzatoknak tartották őket s mivel túl sok vad goblin lakta a barlangokat, új hegy után néztek. Eztán számtalanszor került szembe egymással törpe és goblin hol egyik, hol a másik betolakodásából fakadóan. Vad goblinok több törzsét dúlták fel az idő múlásával a különféle gonosz szándékú népek. Ekkorra a káosz uralta fajtársaikon túlfejlődött orkok kívánták beolvasztani minél több rokonfajukat seregükbe és a goblinok fürgeségét, illetve kis méretét próbálták kiaknázni, több-kevesebb sikerrel. Könnyebben bírták rá őket jutalmakkal a feladatokra, ugyanis mindent imádtak az aprónép tagjai, ami kicsit is csillogott. Vaspénzzel fizettek a kis lényeknek, néha rézzel.

Az Árnyékkirálynőt követő sötét elfek ezzel szemben rabszolgáikká tették a vad goblinokat, kínnal fizetve meg minden engedetlenségért.

*Fejlődés*

Az Ötödik Kor közepére a civilizációba visszaterelt, állatias aprónépet ismét felegyenesedett, közönséges fajnak tartották, habár a legtöbb helyen még ma is lenézik őket, főként alantas foglalkozásaik miatt. Ork gazdáik ugyanis a káosz orkoktól eltérően más feladatokkal látták el a goblinokat. Ravaszdi, lopakodó egységeket formáltak belőlük, ám feláldozhatónak tartották őket. Így hát sokszor előfordult, hogy a csatákban, bevetéseken eltűnt goblinokból, mivel soha nem keresték őket, egyedülálló útonállók lettek. Zordabb vidékeken ezen egyének legtöbbször úgy maradtak életben, hogy bizonyítva hasznosságukat, beálltak haramiának vagy tolvajnak.

Egyre több és több sajátította el azonban a kószák élete mellett, avagy helyett a fegyverforgató harcosok küzdőstílusát és hadviselését. Némelyikük még gladiátornak is beállt. Leghíresebb képviselőjük az arénában a megveszett Gubertisz volt, akinél hangos üdvrivalgásba kezdett a közönség, mikor vadkanja hátán berontott a küzdőtérre. Megint mások a fajból igen ügyes íjásszá avanzsáltak s rendkívüli módon bántak főleg a rövid íjjal.

A Hatodik Korban, mikor már az ember is sok-sok ezer éve megtanulta alkalmazni a mágiát, bizony merészen fogadott maga mellé goblinokat is inasnak. Eleinte kapzsi vagy gonosz varázshasználók állították maguk mellé a kis mester tolvajokat, kiknek igen éles szemük volt a kincsekre. Kincseken kívül pedig a látványos varázsigék nyűgözték még le a goblinokat. Azon példányok, amelyekben pedig felébredt a régen szunnyadó affinitás, újra lehetőséget kaptak az igézések megtanulására. Az ember és más hasonlóan rövidebb élettartammal bírók keze alatt a goblinok olyan tempóban haladhattak, ami nekik is megfelelőbb volt. Természetesen a vad goblinok még napjainkban is többségben rejtőznek a sűrű erdőségek fái között, ám rendkívüli számú goblin (vad jelző nélkül), él és tevékenykedik immár számottevően a civilizált népek köreiben.