Magrymok, Ogre mágusok és Ogrék

 A magrymok fajtája mára szinte az egész Terrán kihalt, óriási termetű, groteszk kinövéseket viselt lények voltak, akik suttogni tudtak az elemekkel. Erős, szívós népük azonban mégis hanyatlani kezdett a köztes síkok forrását megcsapoló Pokoli aktivitás felbukkanására. Erenos és a sötétségistenek az Árnyak és a Fények síkjáról elrabolva az energiát, eltorzították az elementálokat. Az alvilág portáljai megnyílván megrontották maguk körül a természetet s az elemeket. A magrymok népe is megsínylette ezt a csapást s gyengébb, kisebb egyedek születtek egyre nagyobb számmal. Az elején még agyonütötték e sérült porontyokat, de mikor már nemigen jött világra köztük más, csak „kis növésű”, új megoldást kerestek a túlélésre.

"Máginak" szólították a kisebbeket, s miközben próbálták megtanítani őket az elemek nyelveire, azt vették észre, hogy az új generáció tagjai furcsa dolgokra is képesek. Az elemek helyett ugyan is sokszor suttogtak az Árnyaknak. A Fények ekkor még mindenkinek túlságosan gyorsan zajlottak, ahhoz, hogy megérthetőek legyenek, de az Árnyak nem. Az Árnyak síkja komótosan kavargott, a „mágik” pedig meghallották öblös moraját… Hamarosan azt is elsajátították, hogyan álcázzák magukat, miként lebegjenek és affinitást kezdtek mutatni a mágiában. Élelmes vajákossá váltak s apránként elhagyták a magrym törzseket, ahol szabályosan megvetették őket. Elkorcsosultaknak bélyegezve nem kívántak visszafordulni őseikhez, s maguk között hoztak létre újabb társadalmat. A „mágik” közössége egy, a mágiát saját erejéből felfedező néppé lett. Őseik számos szokását megtartva ez a nép is erő alapján választotta magának a vezetőit, ám ellentétben a magrymok „meztelen birkózásával”, ami vad vérengzésekben tört ki sok alkalommal, a mágik mágikus csatákat vívtak és az lehetett a kikiáltott imperátor, a nép főhatalma. Habár nem voltak képesek behatóan tanulmányozni a mágiát, és az alkalmazására még rengeteg erőforrásukra szükségük volt, mohón kívánták általa gyarapítani hatalmukat. Lévén a magrym nép lenézett, kilökött tagjai, a mágik minden áron túl akarták szárnyalni elődjeiket s magukat is, hogy többé egyetlen nép se nézhesse le őket. Több isten is megkörnyékezte őket az alattomosabbak közül, ám a rendkívül makacs teremtések nem voltak hajlandóak fejet hajtani s letérdelni senki előtt, csak is az imperátor előtt, aki magának köszönhette erejét. Mire a mágik odáig vándoroltak, hogy összeakaszkodtak más fajok képviselőivel, a magrymok népe kevesebb, mint felére csökkent. Miután a Harmadik Kor zavargásai után eltűntek a Naptalan-óceán ismeretlenjében s száz évig színüket se látta senki és semmi, kihaltnak nyilvánították a népet.

***

Mindeközben a mágik, népvándorlásuk alkalmával egyre hatékonyabban használták a mágiát. Mígnem egy imperátoruk, név szerint Dulvedúr, leküldött a hegyvidékről néhányat a fullajtárok közül. A sztyeppékre vetődött mágik pedig őstulkaikon kényük-kedvük szerint nézhettek szét a vidéken. Az Árnyak suttogása mellett megéreztek egy másfajta forrást, egy ley-vonalat. Úgy gondolták, okosabbak lesznek és maguknak megtartják az új forrást, amitől majd elég erőt nyernek s közülük kerül ki a következő imperátor. Így is lett. Egy évig jártak felderítés címén a sztyeppére, amikor egyikük kihívta Dulvedúrt egy mágikus küzdelemre. A ley-vonal adta erővel Gríg, a fullajtár legyőzte az akkori imperátort, de társai, akik nehezteltek rá, amiért egyénileg cselekedett. Hát egymásnak estek s ez volt az a pont, amikor mind a három egyenlő erővel bírt jelölt döntetlent  hozott ki. Mind imperátornak kiáltotta ki magát, de a legtöbb mági Gríg mögé állt, hiszen a másik kettőt bitorlónak tartották. Kevés követőjével, Dugur, s még kevesebb követőjével, Argalak ki-ki a maga útján hátrahagyták az otthonukat.

Így jött létre a három mági uradalom. Gríg a sztyeppére költöztette embereit, ahol a ley-vonaltól tovább erősödhettek és nem kellett tartaniuk a közelebb építkező Dugur Imperátortól és címekkel maga mellett tartott támogatóitól. Később Gríg uradalma lett a három közül a legnagyobb, de ő is átvette Dugurtól a címeket, amiket a belső körének adott.

Gríg Imperátor földjeire eztán orkok érkeztek, akik szintén saját területre vágytak a keleten. Hadakozásba kezdtek, de a mágiknak hamar be kellett látniuk, hogy a náluk kisebb orkok jobban felszereltek s sokkal többen vannak. Varázstudásuk ellenére a mágik legnagyobb nemzete segítségért küldött fajtársaihoz. Dugur Imperátor valósnak érezte a veszélyt s titkon abban is reménykedett, hogy majd a csata hevében megdönti vetélytársa hatalmát s rögvest megindította az erősítést. A változást azonban a messze járt és később érkezett Argalak Imperátor s maréknyi falvakat kitevő, kalandor népe hozta. Sokallta távolabb merészkedtek s több veszéllyel néztek eddigre már szembe Argalak emberei s bizony a kevesebb, de sokkal tapasztaltabb mágik komoly veszteséget okoztak az ork hódítóknak.

***

Nem telt sok időbe, a mágik és az orkok, tisztelve a másik fél erejét, jobbnak látták ha békét kötnek. Hasonlónak látták egymást s tanácskozva kezdték igazgatni a sztyeppét, meg a hozzácsatolt területeket. Az ork átkosok és sámánok rávezették a mágikat az elemek megértésére s cserébe amazok pedig megbűvölték az arra kiválasztott ork harcosokat. A mági nevet az orkok összevetették az elfek mágusaival s szövetségeseiket is mágusnak szólítgatták sokszor.

Miután a mági fővajákosok megértve végre az elemeket és átvéve ismereteket a rontásokról, azzal fizették vissza új szövetségeseiknek a támogatást, hogy az arra termett ork harcosokat átformálták földben és tűzben. Nem orkok voltak többé, de ogrék s brutális barbárokként szolgálhatták tovább haduraikat. Napjaink ork földjei is kietlen és kegyetlen vidékekként vannak számon tartva, s nem véletlenül. Nem csak a felszínükön, farkas háton vágtázó orkoktól, de az embert próbáló környezettől is. Az ogrék megalakulásánál tán még rosszabb vidéknek számítottak, ahol kizárólag a legerősebb harcosok és a legszívósabb barbárok jártak-keltek. A vadabb ogrék pedig mást sem szerettek volna, csak küzdeni. Kedvtelésből rendeztek egymás között bunyókat, öklözéseket s később gladiátor küzdelmeket. Az idő múlásával az orkok, ogrék és mágik egy közösséget alkottak s mivel a két nagy termetű még jobban hajazott egymásra, maguk között már ogre mágiknak, avagy ogre mágusoknak nevezték a mágiahasználó óriásokat.

Az ogrék népessége mára akkora, hogy külön fajként tartják számon őket s testvérfajtájukként a mágikat, annak ellenére, hogy az orkokból ágaztak el. Különálló kis közösségeket is alakítottak a szövetséges orkok és ogre mágusok közelében. Persze soha nem vágytak egy nemzet irányítására, még ha szerették is, ha goblinok szolgálják ki őket esetenként.

Habár intelligenciájuk nem tette lehetővé számukra a mágiahasználatot, még kevésbé a természetfeletti szólítását, vastag és kemény irhájuk megvédi őket a nyilaktól és a varázslatokkal szemben is ellenállónak bizonyult. Szinte mindig barbárnak álltak, de a későbbi nagy háborúkban remek harcosokat képeztek belőlük haduraik.

***

A következő drasztikusabb változást e népek életében az Óriás háborúk kirobbanása okozta a Negyedik Kor végső harmadában. A messzi hegyekből leözönlött óriások hordája átgázolt minden addig hadakozó és területét terjesztgető népen, lehetett bármily erős. Az orkok és ogrék birodalma, dacolva az addig nem látott hatalommal a hadászat fejlesztése mellett saját fajtájukon is kísérletezni kezdett...

De ez már egy másik történet.